Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Scharnitzky Péter
2014. november 16.

Ne mondj csütörtököt! – 2014 III. osztály 10. forduló

Általában a versenyekről szóló beszámolók nagy többsége gém és szlem partikról szól. Egyrészt azért, mert ezek jól fizető, drága partik, így az elkövetett hibákra, a bravúros lejátszásra vagy ellenjátékra is jobban emlékszünk, másrészt ha az egyik vonal sokkal többet üt mint a másik, akkor kevesebb elágazás lehet a lejátszásban, könnyebb áttekinteni a reálisan várható történéseket. A részjátékok, különösen az 1-es magasságon, általában nem ilyenek. Most mégis kezdjük a csütörtöki játéknapról a beszámolót egy ilyennel. Legalább a licitmenettel nem kell pepecselni.      
Koltai Gábor
2014. november 14.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 9. forduló

II. osztály A mezőny fele kárót játszott az alábbi partiban (5-öt vagy 6-ot) – de csak egyetlen felvevő ütött tizenkettőt. Ezzel a segítséggel már könnyű megtalálni a rejtvény megoldását.
Gulyás Dániel
2014. november 14.

Városok Kupája, 2014, Újvidék

Idén már ötödször rendezték meg Újvidéken ezt a kis versenyt, amelyen városok csapatai indulhatnak a rendező meghívása alapján. Szerencsénkre a főrendező Szilágyi László régi barátja, így őt hívja meg rendszeresen, mi pedig vele érkeztünk immár harmadszor, hogy megpróbáljuk elhódítani a kupát. A korábbi kísérletek eredménye egy harmadik, majd egy második hely volt, ami a nagyjából 10, majd 12 csapatot figyelembe véve hatalmas sikernek nem nevezhető.
Scharnitzky Péter
2014. november 9.

Ne mondj csütörtököt! – III. osztály 9. forduló

Kezdjük a kilencedik fordulóra való visszatekintést két olyan egymást követő partival, amiben hasonló megoldással lehetett hazavinni az összes ütést. Akinek az elsőben esetleg nem sikerült, rögtön a következő partiban javíthatott.
Kelen Károly
2014. november 9.

Az ügyész fellépése a köztársasági elnökkel szemben – jogászok versenye

A jogászok első bridzsversenyén összesen 19 páros – és hogy ne maradjon ki senki, versenyen kívül a szervező Bunth Ágnes és Magyar Ádám – indult, és két forduló alatt összesen 38 leosztást játszott a mezőny. Tulajdonképpen amatőr verseny volt, de azért részt vett rajta néhány mesterjátékos, például Winkler Gábor, Nyárádi Gabriella és a bátyám, Kelen László is. Ami még különlegessé tette a tornát, hogy asztalhoz ült Áder János köztársasági elnök feleségével, Herczeg Anitával.
Koltai Gábor
2014. november 6.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 8. forduló

II. osztály Szellemes játékra nyílt lehetőség az alábbi partiban. Nem tudom, hogy hányan vették észre a lehetőséget, mivel más úton-módon is teljesíthető volt a felvétel.    
Scharnitzky Péter
2014. november 3.

Ne mondj csütörtököt! – III. osztály 8. forduló

Pár hete írtam olyasmit, hogy néha ritkának tűnő helyzetek is gyorsan megismétlődhetnek. Valami ilyesmi történt csütörtökön a 20. és 22. partiban.        
Koltai Gábor
2014. október 31.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 7. forduló

II. osztály Az elsőként terítékre kerülő leosztásban a két lapot nézegetve könnyű megtalálni az optimális felvételt.      
Scharnitzky Péter
2014. október 25.

Ne mondj csütörtököt! – csb 2014 III. osztály 7. forduló

A nemzeti ünnep miatt szerdára áttett fordulóról kezdjük a beszámolót egy egyszerűnek tűnő partival, ahol minden asztalon ugyanaz volt a felvétel, viszont mind a négy színnel próbálkoztak az indítók.      
Koltai Gábor
2014. október 24.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 6. forduló

II. osztály Egy gyakori, a szívünknek nem túl kedves pillanatokat idézünk fel. A szóban forgó partiban csak néhány ellenjátékosnak volt ilyen jellegű feladata, de sajnos nem oldották meg. Arról a helyzetről lesz szó, amikor az ellenfél lehívogatja a hosszú színét, és nekünk dobni kell. Nem keveset – sokat.